Bányai Anita - Wimbledon School of English - Wimbledon

Idén nyáron voltam, olyan szerencsés, hogy egy hónapot Londonban tölthettem. A kint töltött idő minden percét élveztem. Ugyan az elején kicsit szorongtam, hiszen egy számomra ismeretlen családnál voltam elszállásolva, de mint később kiderült felesleges volt az aggodalmam. A kinti családommal rengeteget beszélgettem, eleinte döcögve ment az angol nyelv, de bíztattak, hogy szólaljak meg minnél többször, akkor fejlődik a nyeltudásom igazán. Bármi gondom volt kérdés nélkül fordulhattam hozzájuk, nagyon megszerettem őket, és őszintén megvallva hiányoznak is. Iskolába a Centre of English Studies intézménybe jártam, ahol a tanárok minden tőlük tellhetőt megtettek, hogy a legjobb oktatásban részesüljek. Szerveztek nekünk délutáni programokat: BBQ partit, kirándulási lehetőségeket: Brightonba, Oxfordba, és még sok más helyre. Sportolási lehetőséget is biztosítottak, így most már elmondhatom, hogy én már teniszeztem Wimbledonban, ami a The Championships nevezetű tenisztorna székhelye.

Összefoglalva, én nekem ez a pár hét igazi felüdülés volt, rengeteg új embert ismerhettem meg, bejártam London nevezetességeit…. őszintén megvallva, annyi látványosság van Londonban, ingyenes múzemumokkal, kiállításokkal együtt, hogy még egy hónap sem volt elég arra, hogy  a várost kívülről belülről megismerjem. Aki tervezi, hogy kimegy tanulni, annak csak ajánlani tudom; rengeteg szép élményem fűz a kint töltött időhöz; és ha már kijuttok, érdemes megnézni Cambridget és Oxfordot, a két egyetemi várost. Az ottani hangulat, a gyönyörű épületekkel együtt egyből belopta magát a szívembe. Egy kis apró figyelmeztetést ejtenék, ne lépjetek a fűre, annak nem örülnek. ;)

Bányai Anita
Bányai Anita - Wimbledon School of English - Wimbledon

Kapcsolat

Kövess minket

Hol tanulnál?